Nagy Orsolya szakmai beszámolója a Dél-Alföldi Regionális Diákszínjátszó Találkozóról

2017-04-03 14:41:37

Hír vezető képe

Szakmai beszámoló
XXVIII. Dél-Alföldi Regionális Diákszínjátszó Találkozó, Kecskemét, március 17-18.

Négy városból, Kecskemétről, Szentesről, Szegedről és Szekszárdról érkeztek csapatok a XXVIII. Dél-Alföldi Regionális Diákszínjátszó Találkozóra. Én személy szerint először vettem részt ilyen típusú megmérettetésen, és pozitívan tapasztaltam, hogy meglehetősen erős volt a mezőny. Tizenegy előadás szerepelt a versenyprogramban, ebből hét kecskeméti, két szentesi, egy szegedi, egy pedig szekszárdi produkció volt.

A produkciókat alapvetően két csoportba lehetett sorolni. Az egyik csoport már meglévő színdarabokat állított színpadra, a másik pedig új, saját textust hozott létre különböző forrásokból inspirálódva.

A létező színdarabokat alapanyagul választó csoportok fő célja egy adott színházi formanyelv, vagy stílus kigyakorlása volt.

A Csalfuck című előadásban, mely Feydeau A hülyéje című színdarabjának friss és lendületes változata, a szerző tűpontos, komikus helyzetekre épülő bohózati világát sajátították el a játszók. A Csalfuck-at színre vivő csapat Kecskés Dóra és Sárosi Gábor vezetésével egy profi kőszínházi társulat benyomását keltették. Az érződött, hogy nagy biztonsággal mozognak a műfajban, nagyon érzik a szöveg és a helyzetek ritmusát, végig pergően és érzékletesen játszottak.

Wedekind A tavasz ébredése című színdarabjának naturalista világát élettel, atmoszférával és titkokkal töltötték meg a diákok. A színdarab fontos témát jár körül, a fiatalok szexuális tudatra ébredését és gyermekből felnőtté válását. A szerző témához való közelítése ma már kissé porosnak hathat, köszönhetően a szexualitáshoz való viszonyulásunk megváltozásának. Sárosi Gábor rendezésében erős egyéni alakításokat láttam a színpadon, de a csapat nem tudott egységes közösséggé összeforrni.

Erdős Virág színdarabja, a Merénylet a groteszk világába kalauzol. Ez a darab az egyik legnehezebben emészthető irodalmi alapanyag volt a találkozón. Nézőként tudni kellett elengedni a történet fonalát ahhoz, hogy az ember a szélsőségesen elrajzolt karakterek megformálására koncentráljon. Mikrojátékokra is lehetőséget adott ez a rendezés az előadásban használt kamerának köszönhetően. Ez a produkció is inkább az egyéni teljesítmények miatt marad emlékezetes.

A kopasz énekesnő ígéretes előadáskezdemény volt. Ez a darab is erősen meg volt húzva, de míg a Feydeau darab esetében optimális hossznak éreztem a 70 perces játékidőt, itt kevésnek találtam a 35 percet arra, hogy karakterívek rajzolódjanak ki. Viszont fontos kérdések vetődtek fel bennem az előadás kapcsán: lehet-e az abszurdot abszurdan játszani? Milyen hatást érünk el, ha az abszurdnak ható szöveg realista játékmóddal egészül ki? Még nincs kész, de jó úton halad a produkció.

Ebben a blokkban az adott szövegből, stílusból és formanyelvből kifolyólag erősebben érződött a színházpedagógiai cél és jelenlét.

A saját textust létrehozók között két alcsoportot különböztetek meg: az egyik alcsoport már létező irodalmi művet (novellát, balladát, regényt) adaptált a színpadra.

Ilyen volt például az Arany János Híd-avatás című balladáját ugródeszkaként használó I. Béla Gimnázium Diákszínpada Szekszárdról. A balladától merészen elrugaszkodva, mindössze a kerethelyzetet megtartva jött létre az előadás, melyben egy szövevényes, több történeti szálon és idősíkon futó történetnek lehettünk szemtanúi. A kuszaság miatt néha nehéz volt követni a történetet, viszont így mindenki tisztességes szerephez juthatott. Nyelvileg kissé egyenetlen volt az előadás, néhol archaizáló, máshol mai köznyelvi fordulatok bukkantak fel.

A #massza című előadás Kalapos Éva majdnem azonos című regényéből (Massza) készült, és a diákszínjátszó egyik legfontosabb problémafelvetését tudhatja magáénak: hogyan formálja a személyiségünket a „bullying”, azaz a megfélemlítés, terrorizálás? Tóth Ákos rendezése nagyon szépen mossa össze a valóság és a képzelet síkjait, izgalmas szerepkettőzésekkel játszik. A csoport tagjai nagyon együtt vannak a színpadon, erős a közösségi létezés.

A Horváth Mihály Gimnázium 11. D osztálya Joker című előadásának fő fókuszában a társadalom erőszakhoz és pénzhez való viszonya áll. A téma körbejárásához Sánta Ferenc, Thomas Mann, valamint Örkény István műveit, és a Batman: Sötét lovag című filmet hívták segítségül. Nagyon gazdag a kulturális merítés, de ennek ellenére (vagy pont ezért?) nem igazán tud személyes lenni a csapat előadása. Látszik, hogy profik, sokan vannak, és mégis jól mozognak együtt, megtalálják azokat a formákat, amik jól állnak egy ilyen nagy létszámú csoportnak, de a tartalmat nem tudják plasztikusan közvetíteni. A sok részlet közt elveszik a néző, és valahol az egésznek a lényege. Ennek ellenére érződik, hogy nagy szerkesztési munka van az előadás mögött, ami elvitathatatlan erénye.

Következik a második kategória második alcsoportja, ami talán a legizgalmasabb szegmens volt számomra: a teljesen új textus létrejötte. Külön kihívás, hogy a diákok itt nem csak eljátszanak valamit, hanem létrehoznak egy új szöveget, ami természetéből kifolyólag sokkal inkább belőlük épül.

Az első ilyen előadás, amit láttunk az a +szerel volt, Sárosi Gábor rendezésében. Mint később a szakmain megtudtuk, ebben az előadásban csakis olyan szövegek hangoztak el, amit az előadásban játszó négy színésznő az utcán (!!!) gyűjtött. Tehát valamilyen szinten dokumentarista színházról beszélhetünk, mégis megvan az alkotókban a törekvés, hogy ezek az anyagok színdarabbá álljanak össze, egészen pontosan egy antiszíndarabbá, ami antihősöket, és antihelyzeteket vonultat fel. Ami csak azért ijesztő, mert a körülöttünk lévő világból vétettek. Hiányoltam bizonyos szintű szerkesztést, színházivá formálást a szövegektől, mert attól függetlenül, hogy az utcán gyűjtötték fel az anyagokat, ez nem dokumentarista színház. A négy színésznő nagyon koncentráltan összehangoltan játszik, a szereplevétel/felvétel blokk pedig egy különleges, kísérletezős színházi élmény volt számomra.

Az Isten.net kerülhetett volna az előző alcsoportba is, ugyanis legfőbb hivatkozási alapja a Biblia, mégis azt gondolom, hogy ez egy új szöveg, és még milyen szöveg! Számtalan bibliai helyzetet látunk az internet és a facebook nyelvére átfordítva. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium 33 főt számláló 10. D osztálya minden tagja egyaránt, nagy energiákkal vesz részt az előadásban, mindenki felcsillan egy-egy pillanatra, de a közösségi erő az, ami nagyon viszi előre ezt az előadást. Ez egy közösen, rengeteg ötletből összerakott, folyamatosan megújuló produkció, melynek alkotói kellő humorral és iróniával szemlélik saját netfüggő generációjukat. És nagyon izgalmas kísérlet az előadás alatt élő facebook csoport is, ahová bárki bármit posztolhat az előadás közben (és persze utána is).

A Fekete / Fehér című előadás, és mondhatom egyben azt is, hogy a Fekete / Fehér című új magyar dráma (írója: Török Bálint), döntéshelyzeteinkről gondolkodik hangosan, illetve arról, hogy a meghozott döntéseink hogyan befolyásolják későbbi életünket. Látszik, hogy a szöveg szerzője ismeri az embereket, akiknek ír, ez igazi koncepciózus színházi szövegírás. Mindenkinek nagyon passzol a szerep, főleg a darab elejét érzem nagyon erősnek, amikor helyzeteken keresztül kerül bemutatásra a döntéshelyzetek fonáksága. Útközben kiderül, hogy a fekete olykor fehér, és fehér néha fekete, de mégis dönteni kell, nincs középút. A darab második része inkább filozofál, de így sem nélkülözi a tét-, vagy ha úgy tetszik döntéshelyzeteket. Izgalmas munka, és ezt is áthatja egy erős közösségi szellem.

A Lélekdömping című előadás a fantasyk világára hajaz: egy diktatórikus berendezkedésű faluban elnyomottan élnek az emberek, aztán egy nap jön egy lány, akiben ott a lehetőség, hogy mindent megváltoztasson, és virágzásnak induljon a demokrácia. És itt jön a fantasy rész: minden emberhez tartozik egy úgynevezett lélekzsák, aki a személyiségének egy, a többi ember elől rejtett része. Szép, hogy különböző viszonyok rajzolódnak ki az emberek és lélekzsákjaik között, viszont a mögöttük létrejövő történet nagyon egyenetlen: az előadás meglehetősen aránytalan, néhány jelenet hosszan elnyúlik, de már nem kapunk belőle új információkat, néha pedig alapvetésként hivatkoznak a karakterek olyan dolgokra, amiről mi nézők még csak hírből sem hallottunk. Aztán a szakmai beszélgetésen kiderült, hogy sok helyen csak kanavász alapján dolgoznak a színészek, és helyben improvizálnak, így viszont nem igazán tud felépülni az előadás szerkezete és beállni a ritmusa.

Azt tapasztaltam, hogy mindig nagyon fontos tényező a színjátszó csoportban játszók létszáma. Nyilván egy alacsonyabb létszámú csoportnál könnyebb úgy kiosztani, vagy létrehozni egy darabot úgy, hogy mindenkinek megfelelő szerep jusson, de azt általánosságban el lehet mondani, hogy mindenhol megvolt a törekvés arra, hogy a csoport összes tagját megfelelően szerepeltessék. A nagyobb létszámú csoportoknál mindig működőképesebb volt az etűdős szerkesztésmód, amit a szentesiek fejlesztettek tökélyre, mert ezzel mindenkinek lehetőséget adtak a megmutatkozásra.

Sok előadás esetében tapasztaltam a dramaturg, illetve a konzekvens dramaturgia hiányát. A játszók elfogadnak valamit alapvetésnek, de hajlamosak elfelejteni, hogy az a nézők számára egyáltalán nem az. Azt látom, hogy erős műhelyek működnek, lehet, hogy érdemes lenne a színházhoz a szöveg felől közelítő diákokat is bevonni a műhelymunkába.

Sokat gondolkodtam azon, hogy a diákszínjátszó előadásai esetében mi az előrébbvaló: a pedagógiai cél, hogy mindenki a jelen állapotának megfelelő szerepet kapjon, vagy az együttes létrehozáson keresztüli közösségi kibontakozás? Aztán arra jutottam, hogy valószínűleg mindkettő lehet, de mégiscsak az a legjobb, ha a kettő egymás mellett, azonos arányban valósul meg. De pont az arányok különbözősége miatt (egyes műhelyeknél, csoportoknál az előbbin, másoknál az utóbbin volt a hangsúly) nehéz egy kalap alá venni a tizenegy előadást. Ezért úgy döntöttem, hogy én egy dologra fogok főként hagyatkozni: hogy az előadás, amit a színpadon látok, hogyan hat rám. Hát így jöttem bele én ebbe az egészbe, sok mindent láttam, nagyon sok minden jót, de győzni nem én győztem, hanem ti: mert értékes dolgokat hoztok létre a szabadidőtökben egy olyan csapat tagjaként, ahová jó lehet tartozni.

Nagy Orsolya